Az Átlátszó szerint az adatok arra mutatnak, hogy Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak a cége több esetben is olyan pályázatokon nyert százmilliós megrendeléseket, amelyeket az üzlettársa cége készített elő. Tiborcz cége összesen 2,9 milliárd forintnyi közbeszerzést nyert el az idén.
Orbán Ráhel férjének, Tiborcz Istvánnak a tulajdonában álló cég közel 3 milliárd forintnyi közbeszerzést nyert el 2014-ben - írja az Átlátszó. A lap azután kukkantott bele Orbán Viktor vejének cégügyeibe, hogy Orbán Ráhel a napokban közölte, nem a miniszterelnök fizeti a félévente 15 millió forintba kerülő tandíját egy svájci egyetemen, hanem férjével "saját lábukon állnak".
Az E-Os Innovatív Zrt., későbbi nevén Elios Zrt., amelyben a Közgép Zrt. energetikai cége meghatározó részesedést szerzett, 2010-ben már többszáz milliós árbevétellel rendelkezett, 2011-ben már 3 milliárd felettivel. Az E-Os Innovatív Zrt. bevételeinek túlnyomó része különböző uniós finanszírozású energetikai projektekből, vagyis közbeszerzésekből származott.
2013-ban a cég Elios Innovatív Zrt-re változtatta a nevét és kiszállt belőle a Közgép energetikai cége, a részvényeken fele-fele arányban osztozott a Green Universe Kft. és a Green Investments & Solutions Kft. Ez utóbbi tulajdonosa a pécsi illetőségű Hamar Endre, aki Tiborcz István üzlettársa volt az időközben IBC Projekt Kft-nek átnevezett Hamar & Tiborcz Kft-ben. 2014. április 30-án viszont Tiborcz megvásárolta Hamartól a Green Investments-t, így újra ötven százaléknyi tulajdona lett az Elios Zrt.-ben.
Az Átlátszó rámutat, hogy a közbeszerzési adatokból az látszik, hogy Tiborcz István ismételt tulajdonszerzésével az Elios Innovatív Zrt. 2014-ben összesen 2,9 milliárd forint értékű közbeszerzést nyert el – ezekből 1,9 milliárd forint értékű szerződést Tiborcz István áprilisi, tulajdonosi visszatérése után kötöttek. A pályázati sikerek nagy része, 2,1 milliárd forintnyi szerződés egyetlen kiírásnak köszönhető, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2012 végén kiírt energiatakarékossági célú tenderének (KEOP 5.5.0./A/12-2013), amelyen többek közt önkormányzatok pályázhattak közvilágítás-korszerűsítési projektekkel.
Az Elios Innovatív Zrt. egy másik KEOP-os programban is tudott nyerni. A 100 százalékos támogatásintenzitású programban “Fotovoltaikus rendszerek” kialakítására lehetett pályázni. A megbízást az Elios Zrt. hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárásban nyerte el, mivel a beruházás értéke 17 ezer forint híján nem érte el a 150 millió forintos értékhatárt – e fölött már nyílt eljárást kellett volna lefolytatni. Összességében a fenti két programból 2,3 milliárd forint került a miniszterelnök vejének érdekeltségéhez.
Orbán vejének érdekeltsége nem maradhatott ki a stadion-bizniszből sem: Dunaújváros önkormányzatától kapott 92 millió forint értékű megbízást a helyi stadion „színes tv-s közvetítésre alkalmas pályavilágításának megvalósítására, korszerűsítésére”.
A közvilágítással kapcsolatos pályázatokon az ilyenkor szokásos menetrend szerint megbíztak egy céget a műszaki előkészítéssel és az elnyert pályázati keretre a kiírás elkészítésével. Ez a Tiborczék által megnyert pályázatoknál több esetben is Hamar Endre cége, a Sistrade Kft. volt, vagyis a kiírás pontos műszaki tartalmát lényegében Hamar cége határozta meg. Az ő általuk előkészített pályázatokon rendre Tiborcz István cége, az Elios nyert.
Hévíz esetében a pályázat előkészítését Hamar Endre egyik cége, a Sistrade végezte, majd a meghívásos tender megnyerésekor Hamar még formálisan is tulajdonosa volt a Green Investments Kft-n keresztül a nyertes Elios Zrt-nek is, vagyis azon a pályázaton nyert Hamar egyik cége 130 milliót, amelynek előkészítését korábban egy másik cége bonyolította.