Adócsalási botrány: határozati javaslatban kér vizsgálóbizottságot az LMP
A szocialista parlamenti képviselők szignóival összegyűlt a szükséges 78 aláírás, ezért az LMP kedden határozati javaslatban kezdeményezi, hogy alakuljon meg a feltételezett áfacsalásokat feltáró parlamenti vizsgálóbizottság - jelentette be egy, Schiffer Andrással és Ángyán Józseffel közösen tartott budapesti sajtótájékoztatón Szél Bernadett.
Az LMP társelnöke elmondta, hogy az aláírásgyűjtő lapokat az LMP-sek mellett, az MSZP, a Demokratikus Koalíció (DK), a Párbeszéd Magyarországért (PM) politikusai illetve a független Szili Katalin, Ángyán József, Ivády Gábor, Molnár Oszkár és Endrésik Zsolt írták alá.
Az MSZP-nek és a DK-nak az volt a kérése, hogy a Jobbik frakció jelenlegi tagjai ne szignálják az íveket, de az ellen nem volt kifogásuk, hogy a volt jobbikosok, például Endrésik Zsolt támogassák a kezdeményezést - közölte.
Indítványukat országgyűlési határozati javaslatként nyújtják be, de ez még nem jelenti azt, hogy automatikusan létre is jön a szervezet - emelte ki. A Fidesznek számos lehetősége van arra, hogy késleltesse az ügyet vagy valamelyik fázisban leszavazza azt - mondta. Hangsúlyozta, hogy a bizottság 2002-től vizsgálná az eseményeket, tehát egy kormányokon átívelő időszakot venne górcső alá.
Schiffer András, az LMP másik társelnöke arra emlékeztetett, hogy a fideszes Gulyás Gergely korábban azt mondta, a jelenlegi szabályok szerint nem lehet bizottságot létrehozni olyan ügyben, amelyben büntetőeljárás van folyamatban. Erre reagálva közölte: ha a Fidesz bármely szóvivője bemutat egy olyan ügyészségi iratot, amelyik szerint nyomozás zajlik az adóhatóság szerkezeti átalakítása vagy a kormányzati stratégiai partnerségi megállapodások ügyében, akkor "ünnepélyesen széttépjük ezeket az íveket".
Ha viszont ilyenről ilyen büntetőeljárásokról nincs tudomása egyetlen kormánypárti szóvivőnek sem, akkor nincs más dolguk, mint lehetővé tenni a bizottság munkáját - szögezte le. Minden más esetben arról van szó, hogy a Fidesz "falaz" és attól fél, hogy lelepleződik, "a szabadságharcos álarc mögött valójában segédkezet nyújtanak multicégeknek is, hogy minél nagyobb jövedelmet szivattyúzzanak ki ebből az országból" - jelentette ki a frakcióvezető.
A volt fideszes, jelenleg független Ángyán József úgy fogalmazott, nem az rongálja az adómorált, ha valaki nyilvánosságra hozza ezeket az ügyeket, hanem az, ha valóban ha rendszerszintű és kormányokon átívelő rablás történt. Hozzátette - ha igazak az állítások - akkor egy ilyen ügyben teljesen mindegy, hogy ki melyik párthoz tartozik, a képviselőknek kötelességük támogatni egy ilyen bizottság felállítását.
Tóbiás József szocialista frakcióvezető-helyettes keddi, de az LMP-nél korábban tartott sajtótájékoztatóján az MSZP a házbizottság csütörtöki ülésén kezdeményezi, hogy a parlament akár a házszabálytól eltérve, akár kivételes sürgős eljárásban már jövő héten döntsön a feltételezett áfacsalásokat feltáró vizsgálóbizottság létrehozásáról.
Horváth András, a NAV volt munkatársa volt az, aki november elején tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy nagyobb hazai cégek és multik évente több mint ezermilliárd forint értékben csalnak adót, amihez kormányzati körök támogatásával az adóhatóság is asszisztál.