Vállalkozás hvg.hu 2014. augusztus. 18. 12:46

Guruló kávéház indul Debrecenben

Saját maga gyártotta le a tricikli összes alkatrészét, így az belekerült 2,5 millió forintba is, ettől lett egyedi a járgány, amiről kávét fog árulni egy olyan vállalkozó Debrecenben, aki amúgy állami alkalmazott is.

Egy Magyarországon nem elterjedt vállalkozás, mozgó kávéárusító indul Debrecenben. ,„Minőségi, de megfizethető árú kávékat szeretnénk árusítani a debrecenieknek” – büszkélkedett a hvg.hu-nak az indulás előtti napokban Kiss Zoltán, a Breaktime Kft. tulajdonosa. Elsősorban nem a turistákra utaznak, ezért nem akarnak drága kávékat és italokat árulni. A Piazza d’Oro Intenso márkájú eszpresszót 230 forintért, a kávékülönlegességeket 320-420 forint közötti áron kínálják. Emellett forró csokoládét, teákat, házi készítésű szörpöket szódával, frissen facsart narancslét, valamint péksüteményt és idényjelleggel forralt bort is árusítanak. A fentiek a közterületen való árusítást takarják, ezeken kívül különböző rendezvényeken, fesztiválokon, esküvőkön is szeretnének megjelenni.

Aki megnézi a saját készítésű triciklijükről készült képeket, láthatja, hogy az tényleg szép, és igényesen van összerakva. Kiss Zoltán nagyon büszke is rá, mivel

Cikkünk is bátorította
Idén márciusban írtunk arról, hogy a világ nagyvárosaiban nagyon népszerűek a mozgó kávéárusok, és hogy ezt valaki Magyarországon is megvalósíthatná. Kiss Zoltán olvasta a cikkünket, és ez is bátorította őt abban, hogy elindítsa a vállalkozását. "Nagyon tetszett a cikk, mert megerősített az üzleti ötletemben" - mondta lapunknak Kiss Zoltán. 

saját kezűleg építgette a régi időkre emlékeztető, retro stílusú triciklit. A dizájn ugyanakkor „városképileg” is fontos volt a vállalkozása számára, annál is inkább, mert a megfelelő „esztétikai illeszkedés” hiányában a főépítész nem engedélyezte volna a működést, mondta. A szükséges engedélyek beszerzése egyébként nagyon hosszú és nehéz folyamat volt, a jegyző és a főépítész csak az egyik állomásai voltak az útnak, a végső engedélyező az alpolgármester volt.

Kiss Zoltánnak nem volt vállalkozása ezt megelőzően, a guruló kávézóval egy éve kezdett foglalkozni szabadidejében az amúgy állami alkalmazottként dolgozó Kiss. Az ötlet megszületése után piackutatást, felmérést végzett, és elkészítette élete első üzleti tervét is. „Sajnos a kiadásokról készített számítások, mint majdnem minden induló vállalkozás esetében, alacsonyabbra sikerültek, mint a végkifejlet” – mondta. Vállalkozását hosszú távra tervezi, a megtérülést 2,5-3 év múlva várja.

Az induló tőkét megtakarított pénzéből, illetve családi segítséggel hozta össze. Hitellel nem is próbálkozott, mivel az induló vállalkozásának nagyon nehéz lett volna megfelelő pénzügyi konstrukcióban banki tőkét bevonnia, mondta. Legnagyobb költsége a cégalapításon kívül a tricikli elkészítése volt. Mivel minden egyes alkatrészt egyedileg, saját kezűleg gyártottak le, az előállítási költség 2,5 millió forintnál állt meg. A tricikli saját maga tervezte, és felvette a kapcsolatot egy szabadalmi és védjegy irodával is, a mintaoltalom folyamatban van.

Cikkünk is bátorította
Idén márciusban írtunk arról, hogy a világ nagyvárosaiban nagyon népszerűek a mozgó kávéárusok, és hogy ezt valaki Magyarországon is megvalósíthatná. Kiss Zoltán olvasta a cikkünket, és ez is bátorította őt abban, hogy elindítsa a vállalkozását. "Nagyon tetszett a cikk, mert megerősített az üzleti ötletemben" - mondta lapunknak Kiss Zoltán. 

 Kiss Zoltán nagyon fontosnak tartja a marketingtevékenységet, szerinte a mai világban kötelező kihasználni az internet adta lehetőségeket is. A többnyelvű, céges honlapjuk még feltöltés alatt áll, kiépítése jelenleg 80 százalékos állapotban van, ennek költségét 200 ezer forintra taksálja. „Ezen kívül a Facebook új helymeghatározó rendszerét is szeretnénk használni, így mindenki könnyen nyomon tudja majd követni, hogy éppen hol tartózkodik a guruló kávézónk” – avat be elképzeléseibe Kiss, aki hozzátette: nagy a valószínűsége, hogy hamarosan egy budapesti rendezvényen is fogunk találkozni a tricikljéivel.

A jövőről szólva megosztotta velünk nagyszabású terveit is: mobil kávézóhálózatot szeretne kiépíteni franchise rendszerben Magyarországon. „Lehetőséget szeretnék adni olyan vállalkozó kedvű embereknek, akik velünk egyetemben népszerűsíteni kívánják a mobil kávéztatást kishazánkban. Amíg ezt a rendszert megfelelően ki nem építjük, addig a kávézónk bérlésére is biztosítunk lehetőséget.” Szándékai szerint több triciklit is építenének, sőt, a coffee bike-ot nemzetközi piacra is gyártanák, előzetes felméréseik szerint az övéké a legmagasabb felszereltséggel rendelkező mobil kávézó az európai piacon.

Ha munkahelyének időbeosztása megengedi, maga hajtja majd a triciklit, egyébként egy képzett barista alkalmazottja fogja árusítani az italokat. Párszor már kigurult az utcára, hogy lássa, miként fogadják az emberek a guruló üzletet, az igazi megmérettetést azonban augusztus 20-án, a Debreceni Virágkarneválra tervezi.

Az Ön cége sikeres? Ossza meg velünk sikertörténetét, és mi megírjuk! Kérjük adja meg elérhetőségeit, hogy megkereshessük.

Vállalkozás Ballai Vince 2024. december. 21. 14:30

Hogyan lesz a stílusos vidékiségből fenntartható közösség? – interjú Petrik Idával

Mi közös lehet egy kézművescsempe-gyártóban és egy natúrborászban azon kívül, hogy vidékiek? Hogyan lehet belőlük közösséget kovácsolni, egyáltalán mi szükségük van rá? Petrik Ida közgazdásszal, a Modern & Stílusos Vidék Üzleti Közösség alapítójával beszélgettünk, aki idén megkapta a Green Brands Év Zöld Személyisége díjat.