„Az első világháború” címet viseli a Napvilág kiadó új kötete, mely a német Spiegel magazin tematikus kiadványának fordítása. A könyvben ezért aztán riportokat, interjúkat, tanulmányokat olvashatunk a katonák és a polgári lakosság szenvedéseiről, a hadieseményekről, illetve azok haditechnikai, gazdasági, diplomáciai és titkosszolgálati hátteréről.

Az egyik interjú John Röhl professzorral készült, méghozzá II. Vilmos császárról. Ebben Röhl említést tesz arról, hogy a német uralkodó, jóval 1918-as bukása után, 1927-ben már egész városok elgázosításának lehetőségéről kérdeztette meg Fritz Habert, az első világháborús gáztámadásokhoz használt mérges gáz kifejlesztőjét. A gázt Vilmos az újságírók, a zsidók és a szúnyogok ellen akarta bevetni. Egészen pontosan „pestisnek” nevezte a sajtót, a zsidókat és a szúnyogokat, és ehhez saját kezűleg írta oda, Auschwitz előtt jó pár évvel: „Azt hiszem, a gáz lenne a legjobb.”

Magyarok nem voltak az első világháborúban?

A Stephan Burgdorff és Klaus Wiegrefe által szerkesztett kötetben elfogultságot legfeljebb az arányokat illetően fedezhetünk fel: a németeken kívül az angolok, a franciák és az oroszok szerepelnek a legtöbbet a műben. Az osztrákok és az olaszok pedig háttérbe szorulnak. Magyarokról pedig szinte szó sem esik az első világháború kapcsán, amit Hajdu Tibor történész a magyar kiadáshoz fűzött utószavában fel is emleget.

Éppen Hajdu írása kelti fel az érdeklődést a kötet egyik legizgalmasabb tanulmánya iránt. Hajdu erősen bírálja ugyanis Fritjof Meyer írását, amely a Lenin „kívánságunk szerint dolgozik” címet viseli. (Ezt az írást a hvg.hu, az eredeti német forrásból, korábban szintén idézte, és foglalkoztunk egy másik írásban is Lenin német kapcsolataival.)

Német ügynök volt-e Lenin?

Meyer szerint a német birodalmi kormány összesen 82 millió aranymárkát bocsátott Lenin rendelkezésére, ebből 15 milliót a bolsevik vezető 1917 októberi puccsa után kapott. 1918 márciusában aztán Lenin békét kötött II. Vilmos birodalmával, ez azonban már nem segített Németországon, mert csapatait megszállóként a keleti területeken tartotta, így azok hiányoztak az utolsó nagy nyugati offenzívánál, 1918-ban.

Az első világháború nagy részét Svájcban átvészelő Lenin átdobását az orosz frontra egy szocialista érzelmű milliomos, Alekszandr Helfand („Parvus”) vetette fel a koppenhágai német követnek. A diplomata jó ötletnek tartotta ezt, és jelezte azt a berlini központnak „Oroszország forradalmasítása” végett. A cél nyilvánvaló – tehetjük hozzá -, a keleti front, az orosz arcvonal felbomlasztása. A császár és a legfelsőbb hadvezetés egyetértett: a német hadsereg Georg Sklarz ügynök bevonásával vonaton szállította Lenint háromtucatnyi forradalmárral együtt Berlinen, Svédországon át Finnországba Meyer tanulmánya szerint.

„Kívánságunk szerint dolgozik”

Meyer ezután a német titkosszolgálat stockholmi rezidensét idézi, aki ezt táviratozta haza: „Lenin beléptetése Oroszországba sikerült. Teljes mértékben kívánságunk szerint dolgozik…” Lenin ugyanis rögtön pétervári megérkezésekor, a Finn pályaudvaron proklamálta a Kerenszkij-féle ideiglenes kormány megbuktatását.

A breszt-litovszki béke Oroszország és Németország között (1918)

Wikipedia

A tanulmánnyal azonban Hajdu Tibor vitába száll a magyar utószóban. Szerinte Meyer „meggyőző dokumentumok nélkül” próbálja bizonyítani, hogy Lenin német ügynök lett volna. A sokszor átkutatott német levéltárakból Hajdu szerint „semmi érdemi adatot nem sikerült kibányászni Lenin és a német hadvezetés feltételezett kapcsolatáról”. 

Hajdu ezenkívül felemlegeti Jurij Martov példáját is, akit Leninnel együtt dobtak át a németek Oroszországba. Szerinte Martov a mensevik balszárny vezetőjeként szintén Oroszország háborúból való kilépéséért dolgozott. Ám Martovot ezért nem nevezik német ügynöknek, pedig amikor szembeszállt Lenin terrorjával, és elhagyta Oroszországot, éppen Berlinben telepedett le. 

Hajdu gondolataival egybecseng Krausz Tamás történész álláspontja, amely az Oroszország története című 1997-es kiadványban (a Font-Niederhauser-Krausz-Szvák szerzőnégyes műve) olvasható. Krausz itt arról ír, hogy az antanthatalmak is elküldték Oroszországba a saját álláspontjukat képviselő szocialistákat, szociáldemokratákat, hogy az oroszokat a saját oldalukon tartsák a háborúban. A nyugati küldöttek a 1917-es februári forradalom után hatalomra került, Kerenszkij irányította Ideiglenes Kormány támogatására buzdították a tömegeket.

Vlagyimir Iljics Lenin

Wikipedia

Krausz kitér a Lenint ért vádakra is, melyek szerint a németek pénzén dolgozott volna a bolsevik vezető: „a felvonultatott – ma már publikált – táviratok, dokumentumok semmit sem bizonyítottak. Az orosz forradalmat nem finanszírozta senki. A ’német arannyal’ tehát a forradalom győzelme, mozgatóerőinek dinamikája nem vizsgálható eredményesen, ez a ’pénzlogika’ a nyárspolgár kisszerű gondolkodásának mércéje szerint való, amely a dolgokat csak ’finanszírozástechnikai’ összefüggésekben képes megragadni és értékelni. A forradalmak ’önfinanszírozó’ társadalmi folyamatok – finanszírozni csak a puccsokat szokták.” Feltehetjük azonban ezzel kapcsolatban azt a kérdést: Honnan lehet tudni egy hatalomátvételnél előre, hogy abból forradalom vagy puccs lesz, illetve mi a „finanszírozástechnikai” különbség a kettő között?

Miért nincsenek oroszországi dokumentumok?

Egy érdekes dokumentumkötet látott napvilágot 1967-ben Magyarországon. Dolmányos István szerkesztésében jelent meg a Kossuth Könyvkiadónál A nagy forradalom krónikája című kiadvány. Ebben Dolmányos közli egy bizonyos Tolsztoj gróf - aki nem azonos az ugyanilyen nevet és címet viselő híres írókkal - 1917-es jelentését. A Kerenszkij idején az orosz hadügyminisztérium politikai osztályát megbízottként vezető Tolsztoj írása a Lenin német beszervezéséről szóló vitát ugyan nem dönti el, de azt legalább megmagyarázza, miért nincsenek dokumentumok a bolsevik vezető Berlinnel való esetleges együttműködéséről Oroszországban. A gróf 1917. júlis 6-ai jelentésében ugyanis leszögezi, hogy a két nappal korábbi, július 4-ei fegyveres támadás "egyik célpontja éppen a kémelhárító osztály volt, ahol az ellenséges hatalmakkal paktáló személyek okmányait és levelezését őrzik.”

Lenin és Trockij

De mi is történt 1917 júliusában? Februárban polgári demokratikus forradalom zajlott le Oroszországban, és ekkor került hatalomra a Kerenszkij vezette Ideiglenes Kormány, amelynek Tolsztoj gróf is dolgozott. Ez a kabinet folytatni akarta a háborút az antant oldalán annak ellenére, hogy a tömegek egyre inkább kifáradtak. A fronton nem volt elég fegyver, muníció, a hátország pedig éhezett. Júliusban már tömegmozgalom indult, amit azonban levertek Kerenszkijék. A júliusi elvetélt forradalmi mozgalomról, Krausz így ír a már idézett műben: „Július első napjaiban forradalmi zendülés tört ki a fővárosban, amelyben az I. géppuskás ezred járt az élen. Július 5-én a zendülést vérbe is fojtották. A bolsevikokat föld alá kényszerítették, s megkezdődött a bolsevikok elleni hajsza. (...) Azzal a váddal tartóztattak le bolsevik vezetőket, hogy német pénzen folytatták kormány- és háborúellenes harcukat.”

A bolsevikok  elleni vádakról Tolsztoj gróf is írt a már idézett jelentésében: „Alekszinszkijnek, az Állami Duma szociáldemokrata tagjának és Pankratov eszernek az aláírásával a sajtóban olyan adatok jelentek meg, amelyek egy hadifogoly vallomására támaszkodva utaltak arra, hogy Lenin és legközelebbi harcostársai agitációjukhoz Németországból Stockholmon át pénzt kaptak, amelyet a petrográdi Szibirszkij Banknál vettek fel.” Érdekes, hogy a "stockholmi vonal" itt is felmerül, akárcsak a Spiegel által idézett - még 1917 tavaszán keletkezett - német titkosszolgálati jelentésben. Ám a magyar történészek szerint ez az 1917 júliusi közlés - amely Grigorij Alekszinszkij és Pankratov nevéhez fűződik - nem igaz. Legalábbis Dolmányos István, az 1967-ben megjelent dokumentumkötet szerkesztője azt írta Alekszinszkij kapcsán, hogy annak közlései utóbb hamisnak bizonyultak. 

Az amerikai kapcsolat meghiúsult

Lenin német kapcsolatait tehát vitatják a magyar kutatók. Ugyanakkor Leninről korábban a HVG hetilap is megírta, hogy különös emberekkel tartott (volna) kapcsolatot Svájcban. Mielőtt a németek vonatra ültették Petrográd felé 1917-ben, jelentkezett Allen Dullesnél, az amerikai titkosszolgálat svájci rezidensénél, hogy értesítse elutazásáról. Dulles azonban nem hívta vissza Lenint, hanem inkább teniszezni ment a barátnőjével. A történetet állítólag később maga Dulles mesélgette beosztottjainak a CIA-nál, Dullesból lett ugyanis később a hidegháborús amerikai titkosszolgálat első embere.

Akármilyen is volt Lenin kapcsolata a külföldi titkosszolgálatokkal, történelmietlen lenne, ha nem ismernénk el: az orosz nép teljesen kimerült az első világháborúban, és egyszerűen kereste a háborúból való kilépés lehetőségét. Olyan politikusnak volt esélye a hatalom megszerzésére, aki nem ígért további harcokat. Lenin pedig nemcsak a hatalomátvétele előtt, hanem közvetlenül utána is békét ígért: 1917 októberében azonnal dekrétumot bocsátott ki a békéről. Más kérdés, hogy ígéretét nem tartotta be: sokéves, irtózatos kegyetlenséggel megvívott polgárháborúba kormányozta országát. Ezt a harcot a bolsevikok zárták győzelemmel, majd megalapították a Szovjetuniót, amely az emberiség történetének egyik legkeményebb diktatúrájává vált Sztálin idején.